Bemutatkozás

Cégünk az Ötkerék Bt. története 1983-ra nyúlik vissza. Ekkor kezdett kisiparosként dolgozni a mostani cég   egyik tulajdonosa -Monostori Péter- Kispesten a Szalay utcában.

Kezdetben gumiszereléssel, majd  értékesítéssel is foglalkoztunk a kor elérhető technikai színvonalának megfelelő felszerelésekkel, sokszor magunk által kitalált és elkészített kiegészítő eszközökkel.

Változást a Szalay utca környékének szanálása – ma Penny market van a műhely helyén – hozott.

1992-ben Kispest központjába költöztünk és mivel igény mutatkozott rá, immár gmk-ként három állásos műhelyt építettünk. A hagyományos profil mellett futómű beállítással és javítással is foglalkozni kezdtünk. Később a nyugati gépkocsik terjedésével és az alkatrtészellátó vállalkozások kiépülésével párhuzamosan immár betéti társaságként mi is bővítettük szolgáltatásaink körét.

Fő profilunk jelenleg gumiszerelés, értékesítés, fék, futómű javítás, futómű beállítás, fékhatásmérés, műszaki vizsgáztatás, kuplung javítás és időszakos szervízmunkák elvégzése.

Partnereink révén biztosított a teljeskörű alkatrész és kenőanyag ellátás. Igény szerint gyári vagy utángyártott alkatrészeket kínálunk beszerelésre.

Belekóstoltunk az autósportba is, műhelyünk több rally autó felkészítésében is részt vett. Jelenleg egy az Országos Rally Bajnokságban induló Hondát támogatunk munkánkkal, valamint a versenyeken szervízautóval, szerelőkkel.

Mecsek Rally 2008 - Monostori Á. Monostori P., Honda Civic VTi